Moovit első tapasztalatok

A Moovit egy egyre terebélyesedő világtérkép.
Nagyvárosok közlekedési hálózatain lehet a segítségével tájékozódni, útvonalat tervezni stb.
Egyelőre két magyar város szerepel a rendszerben: Budapest és Székesfehérvár.

Az iOS mellett létezik az alkalmazásnak Android változata is. Én iOS platformon használgatom, de nem állíthatom, hogy töviről-hegyire ismerném.
Viszont az a kevéske, amit jelenleg tudok belőle használni, máris megéri a letöltést, vele való foglalatoskodást.

Telepítés után az alkalmazás engedélyt kér a helyzetünk felhasználására.
Ezt természetesen meg kell adnunk, különben hogyan várhatnánk segítséget a helymeghatározásban…
Engedélyezni lehet azt is, hogy a Moovit időnként üzeneteket küldjön a telefonunk kijelzőjére, közlekedési változásokról, frissülésekről.
Ez utóbbi üzenetek már nem elengedhetetlenek a működéshez.

Miután megadtuk, mit engedélyezünk, mit nem,
a képernyőn kirajzolódik pillanatnyi környezetünk térképe, közeli utcák, terek, nem utolsó sorban megállók.
A térkép funkción kívül a képernyő legalján még további négy lehetőség közül választhatunk, az alábbi címkékre koppintgatva:
Navigál gomb – Menetrendek gomb – Kedvencek gomb – Több gomb.
Egyelőre maradjunk a térképen, mert itt találhatjuk a közelünkben lévő megállókat, mégpedig a bal felső sarokban.
Újpesti lakásomból a rendszer két megállót észlel.
Sajnos mindkettőt ugyanazon a néven írja ki:
Deák Ferenc utca.
Tehát ez a kiírás jelenik meg a térkép bal felső sarkában, és ugyanezt ismétli a VoiceOver, ha jobbra söprök egyet.
Újabb söprésre ezt hallom: jelenlegi helyzet.
Ha még egyet söprök jobbra, ezt hallom:
Kiss Ernő utca, Észak-dél
Ez már a térkép része.
Bizonyos rendszernek megfelelően söprögetésre elhangzik a térképen pillanatnyilag megjelenített összes utca, iránymeghatározással.
De térjünk vissza a két azonos nevű megállóhoz.
Nem említettem eddig, hogy ha ilyen megállóra helyezi az ember a fókuszt, a megálló neve után a VoiceOver bemondja:
Megjeleníti a további infókat.
Használja a rotort a(z) látnivalók eléréséhez.
Most duplán koppintok az egyik, Deák Ferenc utca névvel jelölt megállón.
Lássuk mi lesz?
Újra hallom a nevet, majd kisvártatva ezt:
back gomb
(visszalépés lehetősége.)
Jobbra söprés:
ic sort gomb
(ic az ikon szó rövidítése,
sort jelentése: sorbarendezés.)
Ha duplán koppintok ezen az ikonon, kétféleképpen rendeztethetem sorba az itt megálló járműveket.
Előszöris bemondja a VoiceOver:
Rendezd…
jobbra:
Vonal száma/neve gomb
még jobbra:
Érkezési idő gomb
(A megállókban ugyanis általában nem egyetlen jármű fordul elő.)
És van még egy Törlés gomb.

Válasszuk ki (dupla koppintással) az érkezési időt.
A kijelző tartalma így alakul:
back gomb
ic sort gomb
(hogy megváltoztathassuk a sorbarendezés szempontját)
ic plan trip white
(jelentése: útvonaltervezés)
(Hogy a white [fehér] fontos-e, nem tudom.)
Ha az útvonaltervezésre koppintanék, elugranék innen és hirtelen a fentebb említett
Navigál
funkcióba kerülnék.
(Ezt a bonyodalmat most kihagyom, inkább továbbsöprök:)
Deák ferenc utca
Aktív vonalhálózatok címsor
12 ezzel: BKK-Tram, Eddig: Rákospalota, Kossuth utca, 04:44
ic fav orange gomb
(Ezzel a narancsszínű ikonnal a szóbanforgó vonalat kedvenccé nyilváníthatjuk.)
14 Ezzel: BKK-Tram, Eddig: Káposztásmegyer, Megyeri út, 04:45
ic fav orange gomb
Valós idő mutatása
Ez utóbbi felirat arra utal, hogy nem feltétlenül menetrend szerinti érkezést jelent a kiírás, hanem a tényleges beállás idejét.

A másik Deák Ferenc utca természetesen az ellenkező megállót jelenti, ott azok a járatok lennének felsorolva, amelyek ellenkező irányba közlekednek.

Ha egy vonalat felvettünk a kedvencek közé, az ott természetesen megjelenik, függetlenül attól, közel vagy távol tartózkodunk hozzá.
Emellett kiíródik, mikor áll meg ott legközelebb a vonatkozó jármű.