A billentyűzet kiosztás eredetéről

Az alábbi cikk az Indexenkülső jelent meg. A cikk eredetiben ittkülső olvasható.

QWERTYUIOPŐÚ, HÁT EBBEN MEG MI A LOGIKA?

Amióta világ a világ, és billentyűzet a billentyűzet, a számok és betűk négy sorban, és láthatóan minden logikát nélkülözve helyezkednek el rajta (leszámítva persze a számok emelkedő sorrendjét a felső sorban). De vajon miért éppen így? Nem lenne ésszerűbb legalább a magánhangzókat egy kupacba gyűjteni?
Az első számítógépek billentyűzeteinek kialakításánál nem sokat töprengtek a mérnökök a betűk elhelyezésén, egyszerűen átvették a mechanikus írógépeken alkalmazott rendszert, és mellétették a számítógép számára fontos gombokat, mint a kurzormozgató nyilak, vagy az Escape billentyű. A QWERTY-kiosztás eredetét tehát az írógépek korában kell keresnünk.
A mechanikus írógépet egy amerikai nyomdász, és politikus, Wisconsin állam szenátusának többször megválasztott tagja, bizonyos Christopher Latham Sholes találta fel 1867-ben. A legelső modell leginkább egy zongorára hasonlított, fekete és fehér billentyűkkel. A karakterek így helyezkedtek el rajta:
– 3 5 7 9 N O P Q R S T U V W X Y Z
2 4 6 8 . A B C D E F G H I J K L M
Itt a betűk még láthatóan ábécésorrendben szerepelnek, ami bárkinek nagyjából az első ötlete lett volna az elhelyezésükre. A második verzió, ami 1868 végére készült el, már négy sorba rendezte a karaktereket, hogy kényelmesebb, és gyorsabb legyen a gépelés. Itt a logika az volt, hogy a számok menjenek a felső sorba, alájuk a magánhangzók, az alsó részen pedig a mássalhangzók, továbbra is az abc diktálta sorrendben:
2 3 4 5 6 7 8 9 –
A E I . ? Y U O ,
B C D F G H J K L M
Z X W V T S R Q P N
Az írógép ötletét és szabadalmát végül 1873-ban sikerült eladni a Remington fegyvergyárnak, ahol a tömeggyártás előtt a tesztelés során kiderült, hogy használat közben a gép idegesítően sokszor ragad be. A mechanikus írógép úgy működik, hogy a billentyűk lenyomása egy-egy fémpálcikát mozdít meg, amelyek végébe a betűk formája van belevésve – ezek nyomódnak hozzá a papírhoz, ahol kirajzolódik festékből a betű formája. Sholes billentyűzetével az volt a gond, hogy ha egymás mellett levő betűket nyomott le az ember, előfordult, hogy az első pálcikája még nem tért vissza alapállapotba, amikor a másodiké már elindult a papír felé – ezek aztán félúton összeakadtak. A Remingtonnál ezért úgy keverték meg a betűket, hogy az angol nyelvben sűrűn egymás után szereplő betűpárok (mint például a T-H, vagy S-T) ne legyenek egymás szomszédai a billentyűzeten. Az eredmény:
2 3 4 5 6 7 8 9 – ,
Q W E . T Y I U O P
Z S D F G H J K L M
A X & C V B N ? ; R
Az ilyen kiosztással megjelenő Remington No. 1 írógép csúfosan megbukott a piacon. Leginkább azért, mert drága volt (125 dollár, ami akkor egy éves átlagfizetésnek felelt meg Amerikában) és megbízhatatlan, ráadásul az emberek egyszerűen idegenkedtek a géppel írás gondolatától. Négy év alatt összesen 4000 darabot adtak el belőle. A Remington nem adta fel, ha már egyszer 12 ezer dollárt fizetett Sholesnak a szabadalomért – a partnere, James Densemore, aki a gép fejlesztését finanszírozta, ezért cserébe a szabadalmi jog felét birtokolta, inkább jutalékot kért az eladott gépek után, ami akkor elég rossz ötletnek tűnt.
Miközben az első modell alig fogyott a piacon, a Remington mérnökei négy évet dolgoztak a tökéletesítésén. Sikerült is a gyártási költséget úgy leszorítani, hogy a gép csak 85 dollárba kerüljön, és emellett sokkal megbízhatóbb legyen. Újításként bevezették a nagy- és kisbetűk között váltó Shift billentyűt, a karakterkiosztás pedig ilyenre változott:
1 2 3 4 5 6 7 8 9 0 – =
Q W E R T Y U I O P [ ] \
A S D F G H J K L ; ‘
Z X C V B N M , . /
Ha lenéz a billentyűzetére, nagyjából ugyanezt látja. Fontos változtatás, hogy megjelent a 0 és 1 (ezek helyett addig az O és I betűket használták), az R betű pedig felment a második sorba a pont helyére; a legenda ennek átmozgatásának az volt az oka, hogy a gép képességeit bemutatva az eladó villámsebesen tudja legépelni a typewriter, vagyis írógép szót. A harmadik sor, az úgynevezett alapsor, amin a gépírók négy-négy ujja nyugszik alapállapotban, megkapta a maradékból a gyakrabban használt betűket, szintén a gépelés felgyorsítása végett. Ez a gép már sikeres lett, és fényesen bevált Densemore számítása is, aki végül 1,5 millió dollárt kaszált a jutalékaival.
A QWERTY-billentyűzet sikere azóta is töretlen, bár már rég nem él az indok, ami miatt pont ilyen kiosztásban kerültek rá a betűk. Azóta többször próbálták már a kiosztást modernizálni, volt olyan megoldás (a Dvorak-billentyűzet a harmincas években), amivel tényleg gyorsabban ment a gépelés csak a betűk elrendezéséből kifolyólag, de a megszokás nagy úr, a régi rendszert sosem sikerült megrengetni. Ahogy August Dvorak professzor, a Dvorak-billentyűzet kifejlesztője mondta:
A billentyűzet kiosztását az írógépen megváltoztatni olyan, mintha az ember a Tízparancsolat sorrendjét akarná átírni.